Ladakh: szerelem első látásra

Reggel fél hétkor már Delhi repterén álldogáltunk. Indulás a Himalájába, Lehbe, 3400 méterre. Rövid, nem egészen másfél órás repülés, de úgy a felétől a Himalája fenséges csúcsai között.Ladakh hegyvonulataia: Himalája

Lenyűgöző látvány tapasztja az ablakra az arcokat. Biztos, hogy a robotpilótának korrigálnia kellett, mert mindenki átjött a baloldalra hegyet nézni, annyira szépek a fények ezen az oldalon. Persze az is lehet, hogy ez a korrekció be van programozva már a repülési útvonal ezen részén, annyira állandóan így van.

Leh, Ladakh fővárosa

Pici, de annál katonaibb reptér várt ránk Leh-ben, Ladakh fővárosában. Itt polgári nincs is.

Ladakh fővárosa: Leh

Kicsiny helyközi megálló. A váróban elmajszolgattuk a szendvicsmaradékokat, megittuk a sokadik liter vizünket, sokat látott útitársaink előkapták az általában maguknál hordott pulzoximéterüket és megmérték kinek-kinek a pulzusát és az oxigén telítettségét. Sokat nevettünk.

Mire jól kiszórakoztuk magunkat azon, hogy a társaság nagyobbik fele hamarosan járni sem fog tudni, megérkeztek a kisautóink, melyek a hotelhoz fuvaroztak minket.

Ladakh Leh hotel

3400 méter. És mindenütt lépcsők! Ilyet?! A hotelünk nagyon szép helyen – a Shanti-sztúpa alatt – az újabb kori kolostorépületekhez hasonló stílusban épült, tiszta, kifejezetten kellemes hely. Az épület L alakjának védelmében konyhakert büszkélkedik fűszerekkel, zöldségekkel, virágokkal. A szobákra várakozás alatt finom teát kapunk, melyet napfürdőzés közben szürcsölgetünk.
– A következő kérdéseket fogom feltenni: gyömbéres, gyömbéres-mézes, gyömbéres-mézes-fekete, vagy maszala!
– Csak vizet, nem lehet?
– De lehet, az lesz az ötödik.
A szobakulcssorsolást követően két emeletet kell kapaszkodnunk a szobáig. Egészen pontosan négyszer 10 lépcsőfokot. Csak az első tíz ment egyszerre! Egyszóval magasan vagyunk.

Elhelyezkedés, nagyon kevés pihenő, és indulunk a körülbelül 30 ezer fős kisvárosba, amely Ladakh adminisztratív központja. Nagyon sok mindenről árulkodó, meglepetés már a tízedik méternél: villanykapcsoló az utcai „ostoros” lámpán! Takarékosságból-e, vagy mert túlkínálat volt tavaly kapcsolóból, sosem tudjuk meg, de hát ettől is oly titokzatos India. Egy bal kanyar és szépen lassan besétálunk a XVIII. századba.

Leh utcakép
Hiába a modern terepjárók, az itt-ott farmernadrágok, a maroknyi fehér ember, a hegymászós boltok, az itteni emberek mit sem változtak, a házak az utcák mit sem változtak, a viseletek mit sem változtak, a Himalája körbe-körbe hegycsúcsai éppen ugyanolyanok, amilyenek már sok száz éve ahogyan körülölelik ezt az Indus által kettészelt, rövid ideig királyi várost. Hatalmas a kontraszt Delhi és Leh között. A belvárosban itt is kavarodás, építkezés, dudálás, de egyszerre nyugalom, béke, egyensúly. Meg por mindenütt.

Utcakép: Indiai kóborkutyák
Ami hasonlít, az a megannyi gazdátlan városlakó kutya. A tehenekhez hasonló háborítatlanságot élveznek mindenfelé. Nappal alszanak, éjjel bandáznak.

Nehéz együtt maradni a brigádnak, hiszen annyi mindent kellene azonnal megvenni, megnézni. Azért csak beérünk a városka közepén guggoló Buddhista templomhoz, melynek kora abból sejthető, hogy úgy két és fél méterrel van a környező utcák szintje alatt a terecske, melyen áll. Szóval nem új építésű. A sok víz fogyasztása szükséges és következményekkel jár. Onnan lehet tudni, hogy iszik-e rendesen a csapat, hogy amikor mellékhelyiséget (vagy inkább különféle könnyítő bunkereket) találunk – mint itt is, a társaság hányadrésze verekszi át magát az érzékszervei vészjelzésein és tűnik el az épületecskében. Ez az itteni a tízes skálán nem kimutatható érdemjegyet szerzett.
A néhány kezdő, mint magam is, megkapjuk vezetőnktől a használati utasítást (úgy kéne írnom, hogy az első tanítást, de mondom még kezdő vagyok ) és beléphetünk az első buddhista templomba. Számtalanszor tapasztaltam meg később is utunk során, azt a hatalmat, mellyel e szent helyek bírnak.
Nincs két egyforma, vagy akár hasonló sem közöttük, de valamennyiben azonnal érzed az ezeréves hagyományt, a csend erejét, a háborítatlanságot, a nyugalmat.
Azonnal kapcsolatba kerülsz a Hellyel, s a hely Veled. Nem tudod, mit érzel, de közömbös nem maradsz. Itt is, mint majd mindenütt végignézem a részleteket, a nagyokat és az aprókat. Nem keresek értelmet, okosságot, hasonlóságot, csak hagyom, hogy belülre kerüljenek. A részletek s az egész…
Ebben a későbbiekhez képest egyszerű templomban megkezdett út csúcspontjáig, Lamayuru-ig számtalan állomás lesz még, melyek mind-mind építőkövei lesznek egy egészen új tapasztalásnak, egy megélt új ismeretnek.

Elüldögélünk még kicsit a templom előtt, bevárjuk a még meditálókat, majd indulunk a látvány-étterembe. No igen, a helyismeret! Ha valamely utazási iroda hozna ide honfitársakat – mint ahogyan nem hoz – akkor ezt az ebédet egészen biztosan egy hotel légkondicionált éttermében költöttük volna el, s bizonyára jól esett volna.

Leh városi palota

Ámde így, pár száz méter séta és jó néhány lépcső leküzdése után egy étterem tetején találjuk magunkat egy csak nekünk terített asztalnál, ahonnan mesés kilátás nyílik a Királyi Palotára s a felette kapaszkodó Namgyal Tsemo Gompára. Így is lehet ebédelni.

Thukpa ladakhi leves vegetáriánus módra
A tésztás leves annyira finom volt, hogy megérkezésünk óta próbálom itthon előállítani. Sikertelenül. Viszont más, de új leveseket kapok eredményül.

Jó! A beszélgetős, nemkapkodós, gyönyörködős, gompa-fotózós ebéd után szabadidő, ami alatt a fejvesztett bazározást kell értenünk, hiszen ki tudja holnap lesz-e rá időnk. (még nem járt át minket az anyagi világ sokadrangúságának tudata  )

Csapatunk rangidőse, egyúttal energiabombája ezúttal – tőle igen szokatlan módon – kihagyta az alkudozást, inkább kórházlátogatásra ment. (Hiába, magasan vagyunk!) Ez már a hetedik útja Indiába, azonban aboriginal indiai kórházban még nem volt, hát elment megtapasztalni, új családokat megismerni és sokat nevetni.  A sötétség leple alatt sikerült kilopni Őt a kórházból a további útra oxigénnel feltöltve. Közös vacsora a szálloda éttermében egy kis beszélgetéssel az első benyomásokról… Lassan de biztosan álomba ringunk.
szöveg és fotó: Dobrovics Péter
peterdobrovics@gmail.com

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.