Így kerültem Indiába – az ötlettől a megérkezésig

India Utazás LadakhFebruár 02-án találtam rá – véletlenül – a Bharata Kultúrtér indiai kultúrtörténeti tanulmányútjára, miközben a neten keresgéltem nyaralni való helyeket. Igaz segítettem annyit a véletlennek, hogy hirtelen ötlettől vezérelve az indiai lehetőségekre is rákerestem. Tettem ezt azért, mert 2004-ben jártam Indiában, Goán. Akkor elhatároztam, hogy egyszer visszatérek, de már nem egyedül, hogy megoszthassam az élményt párommal. Az illatokat a színeket, az ízeket, az arcokat, a sehol máshol érzéseket, egyszóval INDIÁT. 13 év telt el.

Sokféle útra találhatsz, ha India a célod. Biztosan fontos része lesz az életednek, akármelyiket választod is. Az utak nagyobb része tavasszal és ősszel indul, ami nekünk nem az igazi, ezért keresgéltem tovább, hogy a nyári időszakra találjak valamit, a munkánk akkor könnyebben enged el.

Amikor megnyitottam a Bharata Kultúrtér honlapját valami azonnal megmoccant bennem. A Leveles Zoltán, hindu tanító által szervezett Észak-Indiai út június vége felé indul. Pompás. Bejelentkeztem és kértem a részleteket. Hamarosan megérkezett Zoltán levele és akkor … elkezdődött AZ UTAZÁS. Nem tudtam, hogyan fogom tudni otthon átadni azt az érzést, meggyőződést, ami megszületett bennem, hogy ott kell lennünk azon a gépen, de bíztam benne, hogy sikerülhet. Nekem könnyű volt, hiszen kaptam már kóstolót korábban, Páromnak nehéz volt, hiszen annyi kérdés ágaskodik egyszerre és oly rövid idő volt a jelentkezési határidő lejártáig, de megszületett a döntés február 06-án! A következő napon már ott ültünk a Bharata Kultúrtér alagsori fogadóterében csudafinom teáját szürcsölgetve.

Miközben Zoltán – eleget téve kötelességének – sorra mesélte mindazokat az „akadályokat” amelyeket le kell küzdenünk az út során, melyek a klasszikus turistaútra vágyót hivatottak elrettenteni, egyre biztosabban éreztük, hogy olyasmire találtunk, ami egész életünk meghatározó élménye lesz. Belevágunk tehát. Amikor ezeket a sorokat leírom, éppen itt tartunk, tele várakozással, kérdéssel, mi tagadás némi szorongással. Kicsit több mint négy hónapunk lesz a felkészülésre. Mert arra nagy szükség van, fizikálisan és lélekben is.

2016. április 13. Kicsit több mint két hónap telt el. Én azóta utazom. Bizonyos, hogy meg kellene nézetnem magam valaki hozzáértővel, tán a gyógymód sem elérhetetlen, de én bizony minden áldott napon többet, kevesebbet, de India körül forgolódok, akár a gondolataimban, akár szó szerint álmomban. Így vagy úgy ez egy nagyon hosszú utazás, már két hónapja tart és még hol a vége. Gyönyörűségesen hosszú. Minden nappal csak a kérdések száma nő. Lesz miről beszélgetni a himalájai estéken a csillagok alatt, a buszon zötykölődve, vagy a vonatkerekek kattogásától kísérve.

2016. május 5. A vendégszoba egyik sarkában már gyűjtöm az „itthonnefelejtsem” dolgokat. 45 nap van az indulásig, vagy ahogyan Zoli mondja 46 nap múlva érkezünk Indiába. Annyira beszédes ez az egyszerű különbség az időszámításunkban.
Lehet valóban elmélkedni arról, hogy melyik pillanatot várjuk, az elindulást, vagy az odaérkezést. Nekem persze már az indulás napja a kaland kezdete, vezetőnknek a hazaérkezés (értsd: Indiába) pillanata a várt pont. Ő persze tudja, hogy a varázslat Nekünk is ott indul majd el igazán. A napi foglalatosságom kezd az elméleti (Bhagavad Gíta, Bhaktivinóda Thákura, stb.) kérdésekről a gyakorlatiak felé tolódni. Lábbeli kérdés, oltáskérdés, ruhakérdés, online vízumigénylés kérdés, vízumfotó kérdés… Szóval közeledünk. Hála az idő megváltoztathatatlan tulajdonságának, feltartóztathatatlanul közeledünk A DÁTUMHOZ.

2016. május 22. Csoporttalálkozó a Bharata Kultúrtérben. Végre együtt a csapat. Nagyon tetszik, olyan sokfélék vagyunk, mégis így vagy úgy de mindenki ugyanazt szeretné és nagyon. Újra vagy először látni, érezni, befogadni Indiát. Pont került a vízumok ügyére és kicsit bemutatkoztunk személyesen is. Úgy érzem, jó kis csapat leszünk!

2016. június 9. „Sok kérdést már megoldottunk, nem volt soha ilyen jó dolgunk…” szól a Kégli dal. Van már vízum, van már oltás, döntöttünk egy kompromisszumosat lábbeli ügyben, megvan az úti-patika… Még tízet alszunk. Már aki tud.  Próbálunk hangolódni, ami nem is olyan egyszerű a napi munka közben. Újra tanulok koncentrálni. Még hat napon keresztül a munka az első. Ez most a mantrám… 

2016. július 20. Kicsit több mint két hete hazaérkeztünk, visszatértünk. Most tudom csak rászánni magam, hogy újra írjak. Számos oka van ennek. Különleges, utazás áll immár mögöttünk. Olyan tempójú, olyan sodrású tizenhét nap, amilyen a Himalája folyóinak, olvadó gleccserek szürkésbarna vérét lovagoltató, tajtékos tavaszi sodrása. Magával ragadó, ellenállhatatlan, mindent betöltő, dübörgő, időtlen két és fél hét. Nem tudom, mikor leszek képes szavakká formálni azt, ami bennem és velem történt, de próbálkozom.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.