Az indiai mitológia lényege – spirituális útikönyv

Utazás során nem árt nagyvonalakban tisztában lenni az adott kultúra történelmével. Indiai utazáshoz elengedhetetlen az indiai mitológia alapfokú ismerete. Összeszedtük a lényeget.

Indiai mitologia - hindu hitvilág dióhéjban

 

Úgy gondoljuk, hogy az a minimum utazásaink során, hogy picit utána olvasunk a meglátogatásra kerülő ország látnivalóinak. No de mit tegyünk, ha egy olyan országról beszélünk, mint India?

India a világ legösszetettebb és legsokszínűbb kultúrája. most mégis biztos és rövid összefoglalót állítottunk össze, hogy könnyen eligazodj a hindu mitológia világában.

Az indiai mitológia fogalma

A tradicionális India képviselői nem igazán kedvelik az indiai mitológia kifejezést. Ennek oka az, hogy a mitológia kifejezés végső soron a mesevilágban röpíti az ember gondolatait. A hindu mitológia pedig sokkal inkább történelem, mintsem a világ bármilyen más történelmi irodalma.

Éppen ezért helyesebb hindu mitológia helyett indiai hitvilág vagy ind történelem kifejezéseket használni.

A hindu mitológia alapjai

A hindu hitvilág alapjai India szentírásaiban, a Védákban került lejegyzetelésre. A hinduk hisznek a lélekvándorlásban, a karma törvényében, az anyagi élvezetben szenvedést látnak. A szenvedésből a felszabadulás a kiút. A hindu hitvilág a lélek örökkévalóságát is elfogadja.

Ez a hat dolog a hindu mitológia alapja.

Indiai istenek

A hinduizmus egyistenhitű. Az Istent számtalan formában és megnyilvánulásban elfogadja. Ezeket a különféle feladatok és szerepek alapján különbözteti meg.

A dévák vagy félistenek pedig az emberhez képest olyan felsőbbrendű lények, akik emberfeletti feladatok ellátását végzik. Ilyen Indra, az eső irányítója vagy Vayu a szél irányítója stb

Hindu Isten

A hindu főisten lehet személyes vagy személytelen.

A személyes Isten imádói Istent általában Visnu vagy Krisna formájában imádják.

krisna, az Istenség Legfelsőbb Személyisége

Krisna jellemzője, hogy fuvolát tart a kezében, koronáját pedig pávatoll díszíti. Színe kékes-fekete. Krisna jelentése Mindenkit vonzó.

Az indiai hitvilág dióhéjban

összegfoglalva elmondhatjuk, hogy a hinduk következő 6 alaptézisben hisznek:

  • Védák
  • Lélek és Isten örökkévalósága
  • lélekvándorlás
  • karma
  • anyagi szenvedés, mint az anyagi világ velejárója
  • felszabadulás lehetősége

Az indiai mitológia alapjainak ismeretében indiai utazásaink sokkal tartalmasabban lesznek. Jó utazást kívánunk!

 

 

 

 

 

 

 

 

Shey, a himalájai nyári palota világa

Újra reggel. A gyors pakolást és a reggelit követően indulunk Leh Ladakh fővárosából felfedezni a buddhizmus élő csodáit. Shey, Thiksey, Hemis, a Himalája megannyi arca.

Shey

Irány Shey, a Ladakhi királyok nyári palotája

Délkeletnek indulunk, az Indus völgyében, szemben a folyóval, mely zöld szőnyeget terít mindkét partjára, hogy arra térdelhessenek a rozsdás hegylábak.

A Ladakh gazdagságát sejtető táj hihetetlen ellentéte a friss, sarjadó zöldnek a széltől szemcsékké aprított barnák, vörösek és szürkék keveréke. Az élet s az emberek végig bukdácsolnak a meder mellett, attól óvatos távolságig.

Itt-ott még elcsennek a folyóból egy keveset és életet visznek magasabb teraszokra is, de kissé távolabb már a kő, a homok és a görgő sziklák uradalmában csavarog a szél, a Himalája lélegzete.

Négy kicsi Suzukink szorgalmasan falja a kilométereket, így hamar megérkezünk a Lehtől 15 km-re emelkedő Shey-be, a ladaki királyok nyári palotájához.

A gompa-palota együttes tövében apró fácskák ligetében mesél Zoli -aki a Bharata Kultúrtér– alapítója, a helyről és egészen másról is – magunkról.

Először kíméletesen emelkedik az út fölfelé egy megfagyott sziklahullám tövében, de hamarosan elérjük a várva várt lépcsőket.

Shey stupaA Shey Palota fölötti erőd építkezését 1465-ben kezdte meg Lhachen Spalgyigon Ladak első királya, a Palotát a 17. században építette Deldan Namgyal, apja Singay Namgyal tiszteletére. A Dresthang gompa a palota mellet Singay Namgyal uralkodása alatt épült.

Az Sheyben látható Sakjamuni Buddha három emelet (12 méter) magas. Az aranyozott rézlemezek 5 kg arannyal lettek bevonva. Talán a legszebb Buddha-ábrázolás volt utunkon és biztosan a második legnagyobb Ladakban.

3415 méteren már csak kicsit szuszogva csodáltuk a könyvtárat és a forma- és színvilágát tekintve is egyedülálló freskókat, melyeket mintha előző nap fejeztek volna be alkotóik.

A különféle magasságokon nyíló ablakok keretezte látvány s a lépcsők hada lélegzetelállító. A hátsó teraszról az Indus völgyének százszínű zöldjére látni, s a vakítóan fehér nyolc-sztúpa tövéből ámulóra a hósipkás Himalája kacsint vissza.

 

Szöveg, fotó: Dobrovics Péter

 

 

Leh, a Himalája királyi fővárosa

Leh Ladakh fővárosa. Ladakhot nevezik Kis-Tibetnek is.

Első éjszakánk után nem keltünk korán. Jót aludtunk. A szállodánk tetején, a himalájai reggeli szellőben tartott rövid meditáció után, nyolc órakor találkozás, indulás.

Besétáltunk a városba. Vettünk jaksajtot és homoktövis lekvárt. (Ezeket sem olvastam az indiai úti-ajánlókban, vagy tényleg nem volt, vagy az apróbetűs részbe rejtették.) Irány a pékek utcája, ahol a több száz éves – mondjuk úgy – helyiségekben, tandori kemencékben sütik a nant, hegyekbe.

Leh, Kis-Tibet (Ladakh) fővárosa

Talán a legfinomabb volt indiai utunk során ez az utcakövön ülve sajttal és lekvárral habzsolt reggeli! Persze az teljesen véletlen, hogy egy mohamedán szent valahai pihenőhelyén éppen épülő muszlim mecset árnyékában falatoztunk, amiről – ha már ott voltunk mesélt is vezetőnk, fűszerezvén a reggelit. Kecskeméti barátainknak köszönhetően a környék kutyái is lakmározhattak velünk.

Tele hassal először besétáltunk a helyi Múzeum udvarára, s mivel az épület zárva volt mi mást tehettünk volna, megkezdtük az emelkedést a Palotába.

Szerencsére Zoli tud egy rövidebb utat, ahol kevesebb a lépcső. Utunk e szakaszán el is hittük, hogy így van. 3500 méter. Nagyon magasan vagyunk. Tényleg. A rövidebb út nagyon sikátoros, de megéri.

Az egyik forduló után ott kopácsol mellettünk egy helybéli, palacserepeket farag kalapáccsal, a következő forduló után egy sárga sátortető alatt dolgozik a 40 fokban egy ács.

Leh - Ladakh

Leh Ladakh fővárosa

leh város Kis-Tibetben: ácsok

Újabb forduló és Zoli megdöbbenve meséli, hogy tavaly még megvolt az az épületrész, amely most csak egy 15 méteres kőomlás. Még néhány tucat lépcső és fönn is vagyunk. Jót nevetünk, úgy 15 perc után, amikorra életfunkcióink visszaállnak az ebben a magasságban normális értékek környékére.

Könnyedén hagyjuk magunk mögött azt a harminc lépcsőt, ami a palota első szintjén lévő teraszra vezet. A fokok 30 cm körüliek, hatalmasra nőtt emberek népesíthették be a vidéket egykor.  Négy lépcsőfokonként tartunk biztonsági megállót, nehogy elszaladjunk valami szép faragás, vagy épületdísz, esetleg a sarokban megbúvó freskó mellett.

Leh, ahogyan a városi palotából láttuk

A palotát a ladakhi királyok legnagyobbika, Singay Namgyal építtette a 17. században. Hagyományos stílusú, kilencemeletes palota. Alakja a Lhasa-i palotához hasonlatos, szintén hegyre épült, a Tsemo hegyre, a város központjában, s Leh városára néz.

A palota később, a kashmiri hatalom ostroma idején a 19. század közepén elhagyatottá vált, a királyi család a Stok palotába tette át székhelyét.

Jutalmul a küzdelmes megérkezésért van illemhely! A magasság miatt nagyon ajánlott a minél több folyadék fogyasztása. Mi megfogadtuk a szabályt, így felértékelődtek az effajta kis helyek. Ezt a különleges darabot nem láttam saját szememmel, de állítólag nagyon ravaszra sikerült építeni.

Szinte csak térdre ereszkedve lehetett bejutni, viszont a padozatban lévő egy téglányi lyukacska alatt tátongó, nyitott mélységtől egy alsó porlasztású kéményben találod magad. A tervezés ide nem illő csodájára – az alsó porlasztásra – akkor derült fény, mikor használatba vetted. Igaza volt Vikinek még itthon, mikor azt ígérte az első találkozásunkkor, hogy sokat fogunk nevetni.

Leh: városi palota

Leveles Zoltán a ladakhi út vezetője
Leveles Zoltán, az indiai ladakhi (Kis-Tibet) utazás vezetője

Miután a rászorulók mind kinevetgélték magukat a WC-n, előzékenyen az árnyékba húzódtunk, átengedve vezetőnknek a napos részt, a fényt, hogy meghallgassuk gondolatait a Palotáról, meg sokkal inkább a hely jelentéséről. Megkedveltem ezeket a mindig személyes érzésekből szőtt, sajátságos történeteket. Egyre inkább vártam ezeket a megállókat.

Leh: buddhista szentély a palotában
Buddhista szentély a leh-i palotában

Egy szűk, ám annál bensőségesebb buddhista templom található itt a palotában. Nem őrzik, így betekinthettünk a rekeszekben szunnyadó „könyvek” egyikébe. Újabb különleges ízű élmény, ahogyan – mintha csak otthon lenne – házigazdánk kiveszi a pirosba bugyolált írásköteget, kibontja és belelapoz. Idegenvezetők gatyákat felkötni!

A palota tetején ki-ki sarkon fordulva készített egy-egy 360 fokos panorámát a halántéklebenyébe majd megkezdtük az ereszkedést a bazárba. Újabb rövidítések és izgalmas sikátorok után hamarosan a főutcán találtuk magunkat.

Leh a palotából

Kicsi szabadidő következett, majd találka a városközeli, már megismert templomnál. A templom felé sétálva nagy, színes kavarodásra lettünk figyelmesek, éppen a bejárat előtt.

Teherautóval érkező fantasztikus ünnepi népviseletbe öltözött helybéliek népes csoportja hordott be kettesével-hármasával a sárga anyagba burkolt kötegeket a templomba, megérintve az ott sorakozó, előregörnyedtek fejét a csomagokkal.

Buddhista körmenet

Először esküvőre tippeltünk, de valószínű, hogy egy egyházi ünnepnek lehettünk tanúi, amikor is a palotában látott könyvekhez hasonlókat hoznak a szent helyre. A fogadóirodák a legkisebb esélyt a következő tippre adták: amit láttunk az egy zárjegymentes cigarettafesztivál volt.

Ebéd az Orientálban, és fél kettő körül fakultatív Shanti-sztúpa túra (561 lépcső) következett. A csúcstámadást 13.43-kor kezdtük meg, 14.12-kor értük el a legmagasabb pontot 11.660 lábon (3.554 méter), ahol kitűztük a …

pihenő időpontját: mostazonnalcsüccs.

Leh - Shanti stupa
Leh – Shanti stupa

Kalauzunk mesélt a mögöttünk/előttünk (mert körben ültünk) magasodó Béke-sztúpáról, melyet a japánok építettek és 1985-ben őszentsége a 14. dalai láma avatott fel. Nagyon szépen rendben tartott hatalmas építmény. Persze, amint azt reméltem is, nagyon hamar messzire repített minket a „mese” az építménytől.

Indus folyó

Gyönyörű kilátás nyílik Leh városra, a 10 kilométerre köveit görgető Indusra és a Himalája fenséges csúcsaira.

Különleges, hogy 3500 méterről nézve a 6-7000-es csúcsoknak, hegyvonulatoknak nem kellene többnek látszani, mint az Osztrák hegyeknek, mégis az ittlétünk minden pillanatában éreztem a Himalája csodáját, páratlanságát, hatalmasságát és hatalmát! Az egyik soha el nem múló érzés, amelyet magammal hoztam.

A szél megfeszíti az imazászlókat, elcseni az zászlócskák egy-egy szőtt szálát, hogy messzire sodorja, akár az alattuk mormolt mantrákat.

Imazászló a szélben

A felhők között a nap itt-ott világos foltot rajzol a tájra, a szemközti hegylábakon, megfestve néha a Namgyal Tsemo Gompát, a Palotát, a várost.

Lélegzetállító színpadképek!

Az ereszkedést 15.49-kor kezdjük meg.
Az állandóan változó táj látványától alig tudom rávenni magam, hogy a lában elé is nézzek. Lefelé épp oly sok az 561 lépcső, mint felfelé, csak máshol fáj. Svédasztalos vacsora vár a szálláson, majd a nap utolsó lépcsői az ágyig.

szöveg és fotó: Dobrovics Péter
peterdobrovics@gmail.com

 

Ladakh: szerelem első látásra

Reggel fél hétkor már Delhi repterén álldogáltunk. Indulás a Himalájába, Lehbe, 3400 méterre. Rövid, nem egészen másfél órás repülés, de úgy a felétől a Himalája fenséges csúcsai között.Ladakh hegyvonulataia: Himalája

Lenyűgöző látvány tapasztja az ablakra az arcokat. Biztos, hogy a robotpilótának korrigálnia kellett, mert mindenki átjött a baloldalra hegyet nézni, annyira szépek a fények ezen az oldalon. Persze az is lehet, hogy ez a korrekció be van programozva már a repülési útvonal ezen részén, annyira állandóan így van.

Leh, Ladakh fővárosa

Pici, de annál katonaibb reptér várt ránk Leh-ben, Ladakh fővárosában. Itt polgári nincs is.

Ladakh fővárosa: Leh

Kicsiny helyközi megálló. A váróban elmajszolgattuk a szendvicsmaradékokat, megittuk a sokadik liter vizünket, sokat látott útitársaink előkapták az általában maguknál hordott pulzoximéterüket és megmérték kinek-kinek a pulzusát és az oxigén telítettségét. Sokat nevettünk.

Mire jól kiszórakoztuk magunkat azon, hogy a társaság nagyobbik fele hamarosan járni sem fog tudni, megérkeztek a kisautóink, melyek a hotelhoz fuvaroztak minket.

Ladakh Leh hotel

3400 méter. És mindenütt lépcsők! Ilyet?! A hotelünk nagyon szép helyen – a Shanti-sztúpa alatt – az újabb kori kolostorépületekhez hasonló stílusban épült, tiszta, kifejezetten kellemes hely. Az épület L alakjának védelmében konyhakert büszkélkedik fűszerekkel, zöldségekkel, virágokkal. A szobákra várakozás alatt finom teát kapunk, melyet napfürdőzés közben szürcsölgetünk.
– A következő kérdéseket fogom feltenni: gyömbéres, gyömbéres-mézes, gyömbéres-mézes-fekete, vagy maszala!
– Csak vizet, nem lehet?
– De lehet, az lesz az ötödik.
A szobakulcssorsolást követően két emeletet kell kapaszkodnunk a szobáig. Egészen pontosan négyszer 10 lépcsőfokot. Csak az első tíz ment egyszerre! Egyszóval magasan vagyunk.

Elhelyezkedés, nagyon kevés pihenő, és indulunk a körülbelül 30 ezer fős kisvárosba, amely Ladakh adminisztratív központja. Nagyon sok mindenről árulkodó, meglepetés már a tízedik méternél: villanykapcsoló az utcai „ostoros” lámpán! Takarékosságból-e, vagy mert túlkínálat volt tavaly kapcsolóból, sosem tudjuk meg, de hát ettől is oly titokzatos India. Egy bal kanyar és szépen lassan besétálunk a XVIII. századba.

Leh utcakép
Hiába a modern terepjárók, az itt-ott farmernadrágok, a maroknyi fehér ember, a hegymászós boltok, az itteni emberek mit sem változtak, a házak az utcák mit sem változtak, a viseletek mit sem változtak, a Himalája körbe-körbe hegycsúcsai éppen ugyanolyanok, amilyenek már sok száz éve ahogyan körülölelik ezt az Indus által kettészelt, rövid ideig királyi várost. Hatalmas a kontraszt Delhi és Leh között. A belvárosban itt is kavarodás, építkezés, dudálás, de egyszerre nyugalom, béke, egyensúly. Meg por mindenütt.

Utcakép: Indiai kóborkutyák
Ami hasonlít, az a megannyi gazdátlan városlakó kutya. A tehenekhez hasonló háborítatlanságot élveznek mindenfelé. Nappal alszanak, éjjel bandáznak.

Nehéz együtt maradni a brigádnak, hiszen annyi mindent kellene azonnal megvenni, megnézni. Azért csak beérünk a városka közepén guggoló Buddhista templomhoz, melynek kora abból sejthető, hogy úgy két és fél méterrel van a környező utcák szintje alatt a terecske, melyen áll. Szóval nem új építésű. A sok víz fogyasztása szükséges és következményekkel jár. Onnan lehet tudni, hogy iszik-e rendesen a csapat, hogy amikor mellékhelyiséget (vagy inkább különféle könnyítő bunkereket) találunk – mint itt is, a társaság hányadrésze verekszi át magát az érzékszervei vészjelzésein és tűnik el az épületecskében. Ez az itteni a tízes skálán nem kimutatható érdemjegyet szerzett.
A néhány kezdő, mint magam is, megkapjuk vezetőnktől a használati utasítást (úgy kéne írnom, hogy az első tanítást, de mondom még kezdő vagyok ) és beléphetünk az első buddhista templomba. Számtalanszor tapasztaltam meg később is utunk során, azt a hatalmat, mellyel e szent helyek bírnak.
Nincs két egyforma, vagy akár hasonló sem közöttük, de valamennyiben azonnal érzed az ezeréves hagyományt, a csend erejét, a háborítatlanságot, a nyugalmat.
Azonnal kapcsolatba kerülsz a Hellyel, s a hely Veled. Nem tudod, mit érzel, de közömbös nem maradsz. Itt is, mint majd mindenütt végignézem a részleteket, a nagyokat és az aprókat. Nem keresek értelmet, okosságot, hasonlóságot, csak hagyom, hogy belülre kerüljenek. A részletek s az egész…
Ebben a későbbiekhez képest egyszerű templomban megkezdett út csúcspontjáig, Lamayuru-ig számtalan állomás lesz még, melyek mind-mind építőkövei lesznek egy egészen új tapasztalásnak, egy megélt új ismeretnek.

Elüldögélünk még kicsit a templom előtt, bevárjuk a még meditálókat, majd indulunk a látvány-étterembe. No igen, a helyismeret! Ha valamely utazási iroda hozna ide honfitársakat – mint ahogyan nem hoz – akkor ezt az ebédet egészen biztosan egy hotel légkondicionált éttermében költöttük volna el, s bizonyára jól esett volna.

Leh városi palota

Ámde így, pár száz méter séta és jó néhány lépcső leküzdése után egy étterem tetején találjuk magunkat egy csak nekünk terített asztalnál, ahonnan mesés kilátás nyílik a Királyi Palotára s a felette kapaszkodó Namgyal Tsemo Gompára. Így is lehet ebédelni.

Thukpa ladakhi leves vegetáriánus módra
A tésztás leves annyira finom volt, hogy megérkezésünk óta próbálom itthon előállítani. Sikertelenül. Viszont más, de új leveseket kapok eredményül.

Jó! A beszélgetős, nemkapkodós, gyönyörködős, gompa-fotózós ebéd után szabadidő, ami alatt a fejvesztett bazározást kell értenünk, hiszen ki tudja holnap lesz-e rá időnk. (még nem járt át minket az anyagi világ sokadrangúságának tudata  )

Csapatunk rangidőse, egyúttal energiabombája ezúttal – tőle igen szokatlan módon – kihagyta az alkudozást, inkább kórházlátogatásra ment. (Hiába, magasan vagyunk!) Ez már a hetedik útja Indiába, azonban aboriginal indiai kórházban még nem volt, hát elment megtapasztalni, új családokat megismerni és sokat nevetni.  A sötétség leple alatt sikerült kilopni Őt a kórházból a további útra oxigénnel feltöltve. Közös vacsora a szálloda éttermében egy kis beszélgetéssel az első benyomásokról… Lassan de biztosan álomba ringunk.
szöveg és fotó: Dobrovics Péter
peterdobrovics@gmail.com

Delhi ízelítő

A repülőút eseménytelenre és – a Dubai öt órás megállónak köszönhetően – rendkívül hosszúra sikeredett. Delhiben azonban nagyon gyorsan átestünk a formaságokon és légkondicionált kis buszunkkal már el is merültünk a város forgatagában. Akárki találta ki ezt a szóösszetételt – városi forgatag – itt kellett, hogy tegye ebben a városban. Nagyon tompán és fáradtan csak meredtünk a százszínű, minden rendű és rangú dudától harsogó kavalkádra, a normális mederben zajló délelőtti delhi forgalomra.

Delhi ízelítő

Alig száz méterre az első indiai szállodánktól ismét megmarkolhattuk a még reptéri zöldfóliás csomagokat és elballagtunk a 35 fokos hőségtől menedéket adó hotelig. Delhiben két féle hőmérséklet létezik egyszerre, alapbeállítások esetén. A külső 35-45 ˚C versus a belső 18-20 ˚C. A main bazártól egyetlen utcára lévő, itteni értékkel mérve nyugodt csendes lakóhelyünk aulájában még körbe se nézhettünk, máris kaptuk a palackozott hideg vizet, amely ettől a pillanattól kezdve állandó kísérőnk lett, kis túlzással hazáig. Vezetőnk a szobaszemlét követően megtartotta az út során újra és újra megismételt szobakulcssorsolást. Gyors ebéd, tusolás (mennyei megváltás) és két és fél óra ájult álom következett.

Delhi Main BazarKoradélután főpróbát tartottunk a pontosan találkozunk és indulunk társasjátékból, ezúttal „a rövid séta a main bazárban” programot megelőzően. Az eredmény azokra a főpróbákra hasonlított, amelyek után nagyon jó bemutató következik. Azért összerázódtunk és megtettük első lépéseinket az ismeretlenben. Amíg zöldfülű vagy azt gondolod – hamisítatlan európaiként – hogy képes leszel senkinek se nekimenve, egyetlen különböző méretű, színű, szagú és állagú valamibe se belelépve, riksa előtt sem táncolva, rengeteg apró állatkát fuvarozó kutyához sem dörgölőzve, egyenlőre semmit meg nem vásárolva teljesíteni ezt a néhány száz métert. Azt gondolod…
A bazár után néhány levegővételnyi szünet következett a szállodába, majd irány metróval a „körtér” (Central Park) amely másnap a miniszterelnök által védnökölt jóga világtalálkozónak ad majd helyszínt. A metró beléptetés nem sokban tér el a reptéritől, talán kicsit gyorsabb, de éppen úgy táskaröntgen és sípoló kapu állja utadat és nem koedukált a beléptetés. A hölgyek részére fenntartott első kocsi is új tapasztalás volt a számomra, bár az ok azonnal világos volt, ahogyan beszálltunk.

Delhi repülőtér

Nem akarom többet itthon hallani az „elviselhetetlen ez a tömeg a közlekedési eszközökön” hisztériát! Milyen tömeg? Ott Delhiben, a metrón, vagy a buszokon az igen! Már-már rajzfilmes, a fizika törvényeit meghazudtoló. Komoly sportteljesítmény. Startpozíció felvétele az ajtók várható helyénél – metróérkezés – emberfolyammal benyomulás a kocsiba – egyetlen megálló – nagyon határozottan és kíméletlenül kizúdulás a nyíló ajtón – csapatba rendeződés. És mind megvoltunk!!!!
A lassan ereszkedő szürkületben körbejártuk a teret, ami egyenlő azzal, hogy a tér gyomrában rejtőző PALIKA BAZÁRT sétáltuk körül, fölül. A tér közepén egy hatalmas nemzeti lobogó rúdját madarak kerülgetik, selymébe bele-bele lobban a kavargó szellő, a sugárutakra zöld posztót terítenek a másnapi néhányszázezer vendég alá, mindenféle korú emberek sodródnak körben, vagy heverésznek a fű nélküli parkban, vagy a padokon, s közben lomhán leszáll az este.

Delhi ez is India

Mindez indiai méretekben. Hatalmas, nagyon sok, igen hosszú…
Érezhetően jól bejáratott vacsorahelyre igyekszünk, bennfentesnek tűnő szűk lépcsőn érünk az emeleti „külön” részre, amely éppen olyan, mint a nem emeleti és nem külön, de tiszta, hűvös és jól esik leülni. Vezetőnk katonás rendben tartja a „pincéreket”, így érkezik a hideg víz és a dél-indiai menü. Finom minden, pedig a tízes skálán csak három és feles az éhség-markerünk.
Hamarosan kiderül, hogy nem csak vacsoráztunk éppen, hanem felkészültünk a közlekedj okosan Delhiben második, éjsötét fordulójára.

A haza utat ugyanis gyalogosra tervezte Zoli, hiszen már délután kikupálódtunk a bazárban! Persze választható volt a motoros riksa is, de mint kiderült időben teljesen egyenértékű megoldások. Élmény volt! Naná, hogy az. Még nem tudtuk, de az egész utazásunk ezektől a színektől lett olyan megismételhetetlen, olyan máshogyan el nem érhető, olyan nagyon igazi és teljes, amit nem is reméltünk.
szöveg és fotó: Dobrovics Péter
peterdobrovics@gmail.com

Így kerültem Indiába – az ötlettől a megérkezésig

India Utazás LadakhFebruár 02-án találtam rá – véletlenül – a Bharata Kultúrtér indiai kultúrtörténeti tanulmányútjára, miközben a neten keresgéltem nyaralni való helyeket. Igaz segítettem annyit a véletlennek, hogy hirtelen ötlettől vezérelve az indiai lehetőségekre is rákerestem. Tettem ezt azért, mert 2004-ben jártam Indiában, Goán. Akkor elhatároztam, hogy egyszer visszatérek, de már nem egyedül, hogy megoszthassam az élményt párommal. Az illatokat a színeket, az ízeket, az arcokat, a sehol máshol érzéseket, egyszóval INDIÁT. 13 év telt el.

Sokféle útra találhatsz, ha India a célod. Biztosan fontos része lesz az életednek, akármelyiket választod is. Az utak nagyobb része tavasszal és ősszel indul, ami nekünk nem az igazi, ezért keresgéltem tovább, hogy a nyári időszakra találjak valamit, a munkánk akkor könnyebben enged el.

Amikor megnyitottam a Bharata Kultúrtér honlapját valami azonnal megmoccant bennem. A Leveles Zoltán, hindu tanító által szervezett Észak-Indiai út június vége felé indul. Pompás. Bejelentkeztem és kértem a részleteket. Hamarosan megérkezett Zoltán levele és akkor … elkezdődött AZ UTAZÁS. Nem tudtam, hogyan fogom tudni otthon átadni azt az érzést, meggyőződést, ami megszületett bennem, hogy ott kell lennünk azon a gépen, de bíztam benne, hogy sikerülhet. Nekem könnyű volt, hiszen kaptam már kóstolót korábban, Páromnak nehéz volt, hiszen annyi kérdés ágaskodik egyszerre és oly rövid idő volt a jelentkezési határidő lejártáig, de megszületett a döntés február 06-án! A következő napon már ott ültünk a Bharata Kultúrtér alagsori fogadóterében csudafinom teáját szürcsölgetve.

Miközben Zoltán – eleget téve kötelességének – sorra mesélte mindazokat az „akadályokat” amelyeket le kell küzdenünk az út során, melyek a klasszikus turistaútra vágyót hivatottak elrettenteni, egyre biztosabban éreztük, hogy olyasmire találtunk, ami egész életünk meghatározó élménye lesz. Belevágunk tehát. Amikor ezeket a sorokat leírom, éppen itt tartunk, tele várakozással, kérdéssel, mi tagadás némi szorongással. Kicsit több mint négy hónapunk lesz a felkészülésre. Mert arra nagy szükség van, fizikálisan és lélekben is.

2016. április 13. Kicsit több mint két hónap telt el. Én azóta utazom. Bizonyos, hogy meg kellene nézetnem magam valaki hozzáértővel, tán a gyógymód sem elérhetetlen, de én bizony minden áldott napon többet, kevesebbet, de India körül forgolódok, akár a gondolataimban, akár szó szerint álmomban. Így vagy úgy ez egy nagyon hosszú utazás, már két hónapja tart és még hol a vége. Gyönyörűségesen hosszú. Minden nappal csak a kérdések száma nő. Lesz miről beszélgetni a himalájai estéken a csillagok alatt, a buszon zötykölődve, vagy a vonatkerekek kattogásától kísérve.

2016. május 5. A vendégszoba egyik sarkában már gyűjtöm az „itthonnefelejtsem” dolgokat. 45 nap van az indulásig, vagy ahogyan Zoli mondja 46 nap múlva érkezünk Indiába. Annyira beszédes ez az egyszerű különbség az időszámításunkban.
Lehet valóban elmélkedni arról, hogy melyik pillanatot várjuk, az elindulást, vagy az odaérkezést. Nekem persze már az indulás napja a kaland kezdete, vezetőnknek a hazaérkezés (értsd: Indiába) pillanata a várt pont. Ő persze tudja, hogy a varázslat Nekünk is ott indul majd el igazán. A napi foglalatosságom kezd az elméleti (Bhagavad Gíta, Bhaktivinóda Thákura, stb.) kérdésekről a gyakorlatiak felé tolódni. Lábbeli kérdés, oltáskérdés, ruhakérdés, online vízumigénylés kérdés, vízumfotó kérdés… Szóval közeledünk. Hála az idő megváltoztathatatlan tulajdonságának, feltartóztathatatlanul közeledünk A DÁTUMHOZ.

2016. május 22. Csoporttalálkozó a Bharata Kultúrtérben. Végre együtt a csapat. Nagyon tetszik, olyan sokfélék vagyunk, mégis így vagy úgy de mindenki ugyanazt szeretné és nagyon. Újra vagy először látni, érezni, befogadni Indiát. Pont került a vízumok ügyére és kicsit bemutatkoztunk személyesen is. Úgy érzem, jó kis csapat leszünk!

2016. június 9. „Sok kérdést már megoldottunk, nem volt soha ilyen jó dolgunk…” szól a Kégli dal. Van már vízum, van már oltás, döntöttünk egy kompromisszumosat lábbeli ügyben, megvan az úti-patika… Még tízet alszunk. Már aki tud.  Próbálunk hangolódni, ami nem is olyan egyszerű a napi munka közben. Újra tanulok koncentrálni. Még hat napon keresztül a munka az első. Ez most a mantrám… 

2016. július 20. Kicsit több mint két hete hazaérkeztünk, visszatértünk. Most tudom csak rászánni magam, hogy újra írjak. Számos oka van ennek. Különleges, utazás áll immár mögöttünk. Olyan tempójú, olyan sodrású tizenhét nap, amilyen a Himalája folyóinak, olvadó gleccserek szürkésbarna vérét lovagoltató, tajtékos tavaszi sodrása. Magával ragadó, ellenállhatatlan, mindent betöltő, dübörgő, időtlen két és fél hét. Nem tudom, mikor leszek képes szavakká formálni azt, ami bennem és velem történt, de próbálkozom.